Balla József olvasói levelet küldött a Népszavának, amelyet a lap nem tett közzé. A szerző ezt követően eljuttatta írását sajtószolgálatunkhoz is, amelyet alább teljes egészében közzéteszünk.

Miért ne védené Horthyt Patrubány - nemtelen támadással szemben?

„Horthyt védi Patrubány”, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöke, harsogja a Népszava újságírója. (2013. nov. 19 - http://nepszava.hu/cikk/1003522-horthyt-vedi-patrubany) Bizony védi, több okból is!

A Népszava ugyanígy harsogta a magáét közel 100 éve a „dicsőséges proletárforradalom” idején. De sem akkor, sem az óta nem képviselte a „magyar nép szavát”! Utánanéztem a lap indulásának és megint mellbe vágott a kérdés, hogy a zsidóság, amelyik annyi társadalmi reformert, forradalmárt adott a világnak - és sajnos nekünk! - s amely olyannyira büszke demokratikus hagyományaira, s amelynek szociológusai, gondolkodói ellene vannak mindenféle „diszkriminációnak”, miért nem tűrt meg többet, mint három magyart - nem zsidó származásút – a Népszava 20 fős szerkesztőségében, 1920-ban? Mégiscsak a magyar nép szavát volt hivatva megszólaltatni ez a szerkesztőség és lapja!

 A Népszava és több más liberális sajtóorgánum egyengette az utat a Trianoni országvesztéshez! S ezt sohasem tette jóvá. Pl. a 2004-es népszavazás idején – melyet az MVSZ aláírásgyűjtése indított el! -, a határon túlra került magyaroknak adandó kettős állampolgárság ügyében. A Népszava cikk elítéli Horthyt, mint azt a zajongó csőcselék tette a Szabadság téren, „emlékeztetve a Horthy kormányzósága idején hozott zsidótörvényekre illetve a deportálásokra.” Kezdjük az ún. numerus clausussal.  Nem kiváltságosokat megillető jogokat követelne magának a zsidóság, amennyiben diszkriminációnak, antiszemitizmusnak tekintené az 1920 előtti helyzetet, amikor a lakosság mindössze 6%-át kitevő zsidóság 35%-os vagy magasabb egyetemi (diák)képviselettel bírt? (Ez valójában, nagyvonalúan 10%-os megengedett határrá vált!) Ugyanúgy, a zsidótörvények esetében tudni kell, hogy dacára a magyarországi zsidóság ’19-es kommunista forradalomban vállat vezető szerepének, a leverését követő megtorlások után egy-két évvel „az antiszemitizmus csak holt betű volt”! Olyannyira, hogy a ’30-as évek második felében az angliai Times Bécsbe kihelyezett, rangidős közép-európai-tudósítójaként többször is Magyarországra látogató Douglas Reed az alábbi képet festi:

„A magyarországi összes ipari vállalkozásoknak 46 szá­zaléka, a vezető bankok részvényeinek 78-80 százaléka a zsidók tulajdonában volt. A nagy üzleti vállalkozások alkalmazottainak 70 százaléka, a magántisztviselők 67.2 százaléka és a banktisztviselők 36 százaléka zsidó volt.” Zsidó kézben, ill. tulajdonban volt az ország területinek 11.7 százaléka, ill. 17.6 százaléka. „Az orvosok 34.4 százaléka, az ügyvédek 40.2 szá­zaléka, a hírlapírók 31.6 százaléka zsidó volt.” (Utóbbiak aránya sokkal nagyobb Budapesten.) „A kiadó és nyomdavál­lalatok majdnem teljesen, a magánszínházak mind és a mozik 40.5 százaléka zsidó kézen volt… A legnagyobb ipari érdekeltségek közül 290 állt 10 vezető bank ellenőrzése alatt. Az itt szereplő 319 név közül 306 zsidó. 1936-ban 19 budapesti újság 418 kiadót, hírlapírót és munkatársat foglalkoztatott, ezek közül 306 zsidó.” (Disgrace Abounding, 1939)  Helyhiány miatt csak ennyit. Pusztán a fentieket olvasva, elítélendő-e a zsidótörvények ezen kiváltságokat rendezni óhajtó szándéka?

A legsúlyosabb vád, amit Horthy Miklósnak szegeznek: a zsidók deportálása. Mit tehetett ellene és mit tudott a zsidók deportálása céljáról? J. G. Burg, zsidó szerző idézi 1962-ben megjelent könyvében (Schuld und Schicksal) a német Birodalmi Bank egykori elnöke, Hjalmar Schacht nürnbergi vallomását. „Megdöbbenve az 1938 novemberi zsidó pogromtól, Hitler hozzájárulását megnyertem tervemhez, amely meg karta könnyíteni a zsidók kivándorlását.” ’38-ban angol kormányképviselőkkel is tárgyalt az ügyben. (Schachtot felmentették Nürnbergben…) Úgyszintén Burg írja, hogy „Nürnbergben ...halálra ítéltek olyan náci vezéreket, mint Göring, vagy Ribbentrop, akik kezdettől fogva hajlandók voltak a zsidókat elbocsátani a káoszból. Olyan készség volt ez, amely csupán a szövetségesek és cionisták ellenállásán bukott meg”!

Hitler 1944 márc. 18-án a németországi Klessheimbe invitálta Horthy kormányzót. Egy nappal később, Horthy távolléte idején egy háromszázezres német hadsereg bevonul Magyarországra. „A kormányzó csak a megszállás kényszere alatt járult hozzá, hogy a zsidókat munkaszolgálatra vigyék Németországba, mert csak arról volt szó, miután Auschwitzról a háború befejezése előtt senki, semmit sem tudott” – írta Lits Ernő a Sorsunk c. lapban. Lits tagja volt a Weltdienst vendégeként 1944 júniusában Eppenheimba hívott magyar küldöttségnek. Később esküvel erősítette meg a Pohl generálistól ott hallottakat. „A német birodalom területére kitelepítendő magyarországi zsidókat a német hadiiparban fogják foglalkoztatni, ugyanolyan feltételek mellett, mint a német és külföldi munkásokat.” (Ausztrália, Lithgow, 1958. júl. 8.) Tehát ennyit, s ennél többet aligha tudhatott Horthy Miklós a deportálások céljáról!

Balla József

Budapest, 2013. dec. 3.

MVSZ Sajtószolgálat

8142/131205